Tudnivalók a pajzsos cankóról

Itt az idő, hogy bemutassam a madarat, amelyet immár két hete figyelek itt, a fríz szántóföldeken és lápokon.

A pajzsos cankó (Philomachus pugnax) egy közepes méretű (nagyjából galamb nagyságú), Eurázsia-szerte előforduló gázlómadár. A telet meleg éghajlaton, többnyire Afrikában tölti, innen nagy csapatokban vonul észak felé. A vonulás során többször megpihen, táplálkozik; az egyik legjelentősebb pihenőhely éppen itt, Frízföldön található. Táplálékát elsősorban férgek és rovarok alkotják.

Ami igazán érdekessé teszi ezt a madarat, az a szaporodási rendszere. A hímek, amelyek a tojóknál valamivel nagyobbak, tavasszal látványos, színes tollazatot, „nászruhát” növesztenek, amelynek leglátványosabb része a nyakukat övező tollgallér (magyar és angol nevük, a „ruff” egyaránt e gallérra utal). Bizonyos hímek nászruhája sötét színű, ezeket „domináns” vagy „territoriális” hímeknek nevezik, mivel a szaporodási időszakban területet foglalnak, ahol eljárják a násztáncukat. Ezeket a territóriumokat agresszíven védelmezik, erre utal tudományos nevük is (philomachus görögül harckedvelő). Más hímek viszont fehér gallért növesztenek, és jóval szelídebben viselkednek. Ezeket a „szatellit” hímeket a domináns hím nem támadja meg, hanem megtűri a területén, mivel ezek jelenléte vonzóbbá teszi a területet a nőstény számára. Létezik egy harmadik hím-típus is, melyet csak a közelmúltban fedeztek föl éppen itt, Hollandiában. Ezek kisebbek a többi hímnél, és azzal próbálják elkerülni a harcot, hogy színezetükben a tojókra hasonlítanak, így a domináns hím nem tekinti őket riválisnak. A szatellit és a tojó-utánzó hímek csupán alkalmanként jutnak párhoz, amikor a domináns hím éppen egy másik tojóval van elfoglalva. Az alábbi videón pózoló domináns és szatellit hímeket láthattok.

Most, márciusban a hímek tollazata még téli típusú, vagyis a látványos tollgallérnak nyoma sincs, bár a szatellit hímek már most világosabb színűek a dominánsaknál. Április végén, májusban viszont már jó esélyem van rá, hogy nászruhás hímeket lássak.

Frízföldi élet

Kedves Olvasóim!
Ne haragudjatok, hogy eddig hanyagoltalak Benneteket. Az elmúlt másfél hét meglehetősen dolgosan telt, így az írásra csak most sikerült időt szakítanom.
Ahogy a legutóbb írtam, kutatócsoportunk főhadiszállása Koudumban, Frízföld szívében található. Frízföld egy önálló kis ország Hollandia északi végében, saját nyelvvel és kultúrával. Kiterjedt sík vidék, nagyrészt szántóföldek borítják, melyeket csatornák és gátak választanak el egymástól; az utóbbiakat hollandul dijk-nak nevezik, és ezek akadályozzák meg, hogy a tenger elöntse a vidéket. Az idő nagyrészt felhős, szeles és meglehetősen hűvös, bár időről-időre kisüt a nap.

Frízföld nedves síksága hatalmas madárcsapatoknak ad otthont. A rezidens fajokon kívül számos vonuló madár is megpihen itt, mielőtt tovább haladna észak felé. A gyakoribb fajok közé tartozik az apácalúd, a szárcsa, a csigaforgató, az aranylile, a nagy póling, a dankasirály, a szürke gém, a piroslábú cankó, a bíbic, a havasi partfutó, a nagy goda, és persze kutatásunk tárgya, a pajzsos cankó.
Ennyi madár mellett nem csoda, hogy madárfogás Frízföldön nagy hagyományra tekint vissza. Egyesek a fészkeket kutatják fel, a tojásokat összeszedik és értékesítik, mások háló segítségével fogják be az élő madarakat. Szerencsére az utóbbi időben ezek a madarászok egyre inkább bekapcsolódnak az itt zajló természetvédelmi és kutatási tevékenységbe. A tojásgyűjtők fészekőrzést vállalnak (vagyis megakadályozzák, hogy a fészekben maradt tojásokat elpusztítsák a mezőgazdasági járművek vagy az arra járó emberek), a csapdázók pedig meggyűrűzik és megmérik, majd eleresztik a befogott madarakat. Sajnos az utóbbiak még megőriztek egy-két meglehetősen brutális szokást abból az időből, amikor a csapdázás célja a vadászat volt; gyakran használnak élő csalit (vagyis egy madarat kikötöznek a háló közelében, hogy ezzel odacsalogassák a többit), és a hálóba kerülő madarak egy része is elpusztul. Mindemellett a tevékenységük sok értékes adathoz segíti hozzá a kutatókat.
Miből áll egy frízföldi pajzsoscankó-kutató tevékenysége? A napjaink legnagyobb részét az észlelések teszik ki; vagyis fel-alá autózunk a kutatási területen, madarakat keresve. Ha rábukkanunk egy cankócsapatra, megpróbáljuk megbecsülni a csapat méretét és összetételét, illetve - ami fontosabb - leolvassuk a lábukra erősített színes gyűrűket, amelyek alapján az egyedeket azonosítani lehet. Ha értesítést kapunk, hogy befogtak néhány madarat, akkor következik munkánk másik fele: lemérjük és meggyűrűzzük a madarakat, és DNS-mintát veszünk tőlük. Az alábbi képen a gyűrűzés folyamatának egy lépését láthatjátok.

Emellett persze gyönyörködünk a tájban (amely annak ellenére is nagyon szép, hogy szinte teljesen emberi kéz hozta létre, hiszen néhány száz éve még tenger borította), illetve a szemünk elé kerülő különleges állatokban. Láttam már verekedő mezei nyulakat, több ezer főt számláló apácalúd- és aranylile-rajokat, fészkén ülő szárcsát, vadászó vörös vércsét és hamvas rétihéját, nászruhás kanalasgémet, fülesbaglyokat, őzeket, és vörös teliholdat.
Így telik hát az életem. A következő hetekben remélhetőleg javulni fog az idő, és egyre több lesz a cankó, vagyis egyre több időt fogunk észlelésekkel tölteni, de azért időről-időre még jelentkezem beszámolókkal és képekkel!

Az utazás

Március 8-án kora reggel indultam útnak. Ez konkrét időpontokra lefordítva azt jelenti, hogy 3:30 körül már ébren voltam, 5:00-kor pedig a repülőtéren (apám hősiesen felkelt és kivitt autóval); 6:15 körül emelkedtem a levegőbe, és 8:00-kor már holland földre tettem a lábam. Innen egy rövid buszút vezetett Eindhoven pályaudvarába, ahonnan tovább vonatoztam Groningenbe. A vonatút egy apróbb félreértéstől eltekintve (a vonat az egyik állomáson szétvált két részre, és én a rossz felében ültem) zökkenőmentesen telt.

Groningenben egy lovas szobornál várt rám a kutatócsoport vezetője, Lucie E. Schmaltz, egy kedves, mosolygós francia lány, aki e város egyetemén végez kutatásokat a PhD dolgozatához. Miután csomagjaimat leraktam Lucie lakásán, a bicikliket kerülgetve (a hollandok mindenhova biciklivel járnak) az egyetemre hajtottunk, hogy lefénymásoljuk némi szakirodalmat. Az egyetem épülete egy hatalmas, modern, zöld objektum, amelyhez képest az ELTE lágymányosi épületei ódivatúnak tűnnek; kívülről igen látványos, ferde vonalvezetésű, belül viszont az embert kénytelen-kelletlen egy börtön folyosójára emlékezteti, az udvarán pedig ember alakú virágágyások találhatók, amelyekről körberajzolt holttestek jutottak az eszembe.

Itt összetalálkoztunk Lucie lakótársával, Martijn Hammersszel, akiről megtudtam, hogy annak idején járt Magyarországon, és együtt dolgozott volt témavezetőmmel, Pogány Ákossal; valamint Christiaan Both-tal, akinek a neve azért ismerős számomra, mert szakdolgozatomban sűrűn idéztem a munkásságából.

Ezután visszatértünk Lucie lakására, megvacsoráztunk, és lepihentünk, mivel másnap reggel indultunk tovább az aprócska frízföldi faluba, Koudumba, ahol kutatócsoportunk főhadiszállása található.

Beköszöntő

Üdvözlök mindenkit!
A holnapi napon kezdetét veszi két hónapos utazásom Hollandiába, ahol egy különleges madár, a pajzsos cankó felkutatására indulok egy maroknyi lelkes biológus társaságában.
A következő hónapok során itt olvashattok kalandjaimról. Jó szórakozást!