Frízföldi élet

Kedves Olvasóim!
Ne haragudjatok, hogy eddig hanyagoltalak Benneteket. Az elmúlt másfél hét meglehetősen dolgosan telt, így az írásra csak most sikerült időt szakítanom.
Ahogy a legutóbb írtam, kutatócsoportunk főhadiszállása Koudumban, Frízföld szívében található. Frízföld egy önálló kis ország Hollandia északi végében, saját nyelvvel és kultúrával. Kiterjedt sík vidék, nagyrészt szántóföldek borítják, melyeket csatornák és gátak választanak el egymástól; az utóbbiakat hollandul dijk-nak nevezik, és ezek akadályozzák meg, hogy a tenger elöntse a vidéket. Az idő nagyrészt felhős, szeles és meglehetősen hűvös, bár időről-időre kisüt a nap.

Frízföld nedves síksága hatalmas madárcsapatoknak ad otthont. A rezidens fajokon kívül számos vonuló madár is megpihen itt, mielőtt tovább haladna észak felé. A gyakoribb fajok közé tartozik az apácalúd, a szárcsa, a csigaforgató, az aranylile, a nagy póling, a dankasirály, a szürke gém, a piroslábú cankó, a bíbic, a havasi partfutó, a nagy goda, és persze kutatásunk tárgya, a pajzsos cankó.
Ennyi madár mellett nem csoda, hogy madárfogás Frízföldön nagy hagyományra tekint vissza. Egyesek a fészkeket kutatják fel, a tojásokat összeszedik és értékesítik, mások háló segítségével fogják be az élő madarakat. Szerencsére az utóbbi időben ezek a madarászok egyre inkább bekapcsolódnak az itt zajló természetvédelmi és kutatási tevékenységbe. A tojásgyűjtők fészekőrzést vállalnak (vagyis megakadályozzák, hogy a fészekben maradt tojásokat elpusztítsák a mezőgazdasági járművek vagy az arra járó emberek), a csapdázók pedig meggyűrűzik és megmérik, majd eleresztik a befogott madarakat. Sajnos az utóbbiak még megőriztek egy-két meglehetősen brutális szokást abból az időből, amikor a csapdázás célja a vadászat volt; gyakran használnak élő csalit (vagyis egy madarat kikötöznek a háló közelében, hogy ezzel odacsalogassák a többit), és a hálóba kerülő madarak egy része is elpusztul. Mindemellett a tevékenységük sok értékes adathoz segíti hozzá a kutatókat.
Miből áll egy frízföldi pajzsoscankó-kutató tevékenysége? A napjaink legnagyobb részét az észlelések teszik ki; vagyis fel-alá autózunk a kutatási területen, madarakat keresve. Ha rábukkanunk egy cankócsapatra, megpróbáljuk megbecsülni a csapat méretét és összetételét, illetve - ami fontosabb - leolvassuk a lábukra erősített színes gyűrűket, amelyek alapján az egyedeket azonosítani lehet. Ha értesítést kapunk, hogy befogtak néhány madarat, akkor következik munkánk másik fele: lemérjük és meggyűrűzzük a madarakat, és DNS-mintát veszünk tőlük. Az alábbi képen a gyűrűzés folyamatának egy lépését láthatjátok.

Emellett persze gyönyörködünk a tájban (amely annak ellenére is nagyon szép, hogy szinte teljesen emberi kéz hozta létre, hiszen néhány száz éve még tenger borította), illetve a szemünk elé kerülő különleges állatokban. Láttam már verekedő mezei nyulakat, több ezer főt számláló apácalúd- és aranylile-rajokat, fészkén ülő szárcsát, vadászó vörös vércsét és hamvas rétihéját, nászruhás kanalasgémet, fülesbaglyokat, őzeket, és vörös teliholdat.
Így telik hát az életem. A következő hetekben remélhetőleg javulni fog az idő, és egyre több lesz a cankó, vagyis egyre több időt fogunk észlelésekkel tölteni, de azért időről-időre még jelentkezem beszámolókkal és képekkel!